Geschreven door: HANDLER ARMIN
Bericht: Kedves Carin és Gerard!
Tizennegyedik éve járom rendszeresen Magyarországot. Ezen ido alatt ötször bejártam, kerestem fel Magyarország 3167 települését, a nyolc lakósból álló Szanticskától -- Budapestig. Ez a teljesítmény hat autót, és ketto millió km. megtételét követelte, a ketto évig tartó túrák során 250 szálláshelyen vendégeskedem az országban. A teljesítményt tekintve, ez egyedülálló az országban, és Európában sincs ehhez hasonló. Ezért Magyarország legnagyobb hazai vándorának is tartanak. Utazásaim során országos tapasztalatot szereztem hazánk kulturális, szociális, társadalmi, gazdasági, idegenforgalmi és gasztronómiai területén. Megismertem a hagyományokat, szokásokat, a sajátos népi kultúrát, településeink történelmi múltját, a jelenüket, jövot építo terveiket, elképzelésüket, de nem utolsósorban, ami számomra a legfontosabb, magát, a vidék emberét, annak közvetlen, barátságos, szívélyes vendégszeretetét, a gondolkodás módját, a mindennapi életét, örömét, bánatát. Szélesköru ismeretekkel, tapasztalatokkal, és rengeteg élménnyel, kalanddal gazdagodtam, amiket írok és fotózom is természetesen. Látom, hogy egyik kutatásom eredménye / A magyar lakosság megnyilvánulása a szivélyesség, barátságosság jegyében / melyben Nógrág megye az elso, fent van a honlapon. Nos az újabb kutatásom a városaink felé irányult.
Az országjáró túráim alatt figyelmem kiterjed sok mindenre, így többek közt kutattam és megfigyeltem melyek Magyarország legkellemesebb, leghangulatosabb városai. Túristákkal, utazókkal beszélgetve, véleményüket összesítve, valamint személyes tapasztalatom, benyomásom alapján, a közel háromszáz városunkból az alábbi 15 város került középpontba és a következo rangsorban állt össze:*
/*Koszeg
Eger
Szentendre
Gyula
Szombathely
Szarvas
Sopron
Budapest
Kaposvár
Tokaj
Pécs
Hévíz
Debrecen
Gyor
Sárospatak
Jelenleg a hatodik túrával vagyok úton az országban. Köszönöm a figyelmet.
Üdvözlettel: Handler Ármin, országjáró
Email: handler@boly.hu